Kedves Mindenki, aki még erre a réges-rég nem frissülő oldalra téved. Azt a praktikusan immár megvalósultnak tekinthető elhatározásomat, hogy abbahagyom, legalábbis jó időre, a blogolást, be is jelentem. Egyszerűen  nincs idöm arra, hogy írjam, mindenféle egyéb dolgpm van, főleg megélni, kissé el is fáradtam, továbbá nemsokára, pár hónapon belül megházasosdom, ezt különben, úgy értem, a menyasszony ismeretségét, részben a blognak köszönhetem, egy igen rendszeres, kedves kommentelőm lánya. Mindent összevéve mindent köszönök mindenkinek, ha a blogot sok tekintetben eredménytelennek tekintem is, kia akartam próbálni, hogy segít-e bárkinek bármit, ha egy átlagos képességű, elfogadható íráskészségű ember egyszerű és értelmes módon beszélgetést kezdeményez közös dolgainkról. Világos, hogy nem, ez nyilván mindenki másnak már a kísérlet elején is világos volt. Ettől függetlenül tényleg mindekinek köszönöm, aki olvasta és akivel beszélgethettem kommentekben és egyéb módokon. Néha majd még belebeszélek egybe-másba különböző publicisztikákban, itt-ott.

Búcsúzóul összegyűjteném, ami szerintem fontos volt, egy tucat bejegyzés.

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2008/05/25/Bovaryne_Izrael_50-es_evek/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2006/08/21/Uzenet_egykori_iskolamba/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2006/12/19/szerelem_holokauszt_idejen/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2007/11/24/Szabo_Magda_1917-2007/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2008/08/11/Ney_Lili_emlekezete/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2008/07/31/Jelenet_egy_el_nem_keszult_Fellini-filmbol/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2008/05/27/emteka/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2008/06/02/Mezei_Andras_1930-2008/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2008/03/07/Hazam/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2007/12/17/Trenderli/

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2007/05/02/Szekely_Magda_1936-2007/

http://nagylevin.freeblog.hu/search/egyike+az+igazaknak

http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2007/10/27/jo_hegyeken_szokellve/

Üdvözlettel, jó szelet kívánva:

Nagy Levin, Vári Gyuri

Na, ebből elég. Ezekből a borzalmas kérdésekből. Hogy miért mentek oda. Meg hogy minek sajnáljuk őket, ezek a városszétverők. Miért provokálnak irredenta jelképekkel. És ehhez hasonlók. Hát azért mentek oda, mert az Európai Únió szabad polgárai, oszt oda kívántak menni, meccset nézni. Mert ahhoz volt kedvük, azért. Hogy lehet ilyet még kérdezni is? Továbbá az, aki csak egy kicsit is komolyan hisz a jog uralmában, és tényleg, őszintén undorodik az erőszaktól (hát még ha az állam erőszakszervezetei erőszakosak, akiknek épp az erőszakosság megfékezése lenne a dolguk), az nem sugallja azt, hogy ellenszenves honfitársainkra nem vonatkozik a törvény, hogy velük szemben bárhogy fel lehet lépni. Aki ezt képes gondolni, az nekem nem szövetségesem semmiféle erőszak elleni küzdelemben. Az esetleges jogsértések pedig, ha voltak, nem félholtra veréssel orvosolandók, hanem ártalmatlanná tétellel, előállítással, eljárással, büntetéssel. Mi nem világos?

Miért kell ezt egyáltalán elmondani? Közben azt is gondolom, hogy célszerű lenne, ha a Tarka Magyar kiadna valami közleményt, amiben minimum ezt, amit én most, leszögezik. Remélem, így is lesz. Nincs most időm igazán blogolni, de ezek a kommentárok nagyon felbosszantottak, ezt most gyorsan leírtam. Egyszer majd szebb dolgokról is.  

Mai metaforarovatunk két fejezetet foglal magába: 1. Az antiszemitizmusról kezdőknek és 2. Az SZDSZ-ről haladóknak. Jó olvasást hozzá. Kommenteket mindkettőhöz várunk!

Az antiszemitizmusról kezdőknek

A hegyi manó (Eduárd és barátai Fabulandban)
Írta: Elin Bing
Rajzolta: Ebba Steenbach
Fordította: Vekerdy Tamás

Elefánt Eduárd nagyon izgatott volt. A hegycsúcs közelében talált egy helyes kis barlangot.
"Hogy tetszene ez Terinek!" - gondolta. - "Neki adom ajándékba."
Amikor Egér Elemér megtudta, hogy Terinek saját barlangja van, ő is akart egyet.
Így aztán a három barát elindult barlangot keresni Elemérnek.
- Nagy barlangot szeretnék, amiben lakni is lehet! - kiáltotta Elemér. - Milyen mulatságos lenne... Zsupsz!

- Hova tűnt elemér? - kérdezte Eduárd és körbefordult.
- Itt vagyok! - kiáltotta egy hang. És Elemér kidugta a fejét a bokrok közül. - Megtaláltam a barlangomat.
Elemér nagyon büszke volt a barlangjára.
Moha bélelte belül, ez még barátságosabbá tette.
- Most már csak Eduárdnak kell találnunk egyet! - kiáltotta Teri.
- Mindegyikőnknek külön barlangja legyen! - erősködött Elemér is.
- Hm... Azt hiszem, én inkább majd meglátogatlak titeket - mondta Eduárd.

Eduárd nem akart még egy barlangot keresni, kint akart maradni és élvezni a napsütést.
Leült egy füves dombocskára és maga elé bámult.
Hirtelen egy lyukat vett észre a lábánál.
Nem túl nagy lyukat, de olyat, amiben ezt-azt tartani lehetne.
"Éppen jó lenne az uzsonnás dobozomnak" - gondolta, miközben fogott egy botot és bedugta a lyukba.
Nem érte el az alját.
- Gyertek, nézzétek, mit találtam!

- Ez nincs akkora, mint egy barlang - mondta Elemér.
- Elég kicsi - mondta Teri.
Eduárd egy picit mérges lett.
- Tudom, hogy nem túl nagy - mondta. - DE, - és előrehajolva bekiáltott a lyukba:
- EZ AZ ÉN BARLANGOM!
- EZ AZ ÉN BARLANGOM! - dübörögte egy hang a hegy mélyéből.
- Mi volt ez? - rebegte Teri.
- Nem tudom - kiáltotta Elemér, és három lépést ugrott hátrafelé. - Próbáljuk meg újra.
- EZ AZ ÉN BARLANGOM! - kiáltotta Eduárd.
És a hang a hegy mélyéből másodszor is feldübörögte:
- EZ AZ ÉN BARLANGOM!

- Egy manó! - kiáltotta Teri. - Ez csak egy manó lehet!
És úgy elfutottak, ahogy a lábuk bírta.
- Biztos, hogy manó volt - lihegte Elemér. - És mi felbosszantottuk.
- Mi az a manó? - kérdezte Eduárd. - Milyenek a manók? Veszélyesek?
Teri és Elemér se tudta.
- Meg kell kérdeznünk valakitől! - mondta Teri.

Elsőként Víziló Vilmát kérdezték.
- Csak nem egy manót találtatok? - mondta. - A manók a kertek leggonoszabb kártevői. Kiássák a répát, ellopják az uborkát, és kitépik a paradicsompalántákat. És azt hiszitek, hogy legalább megeszik, amit ellopnak? Dehogy! Beleharapnak, és máris tépik-lopják a másikat!

Aztán Rozmár Rezsőbe botlottak.
- A manók nagyon erősek - mondta. - De nincsenek tisztában az erejükkel, ezért sok bajt okozhatnak. Ha egy manó kievez egy csónakkal, egykönnyen eltörheti az evezőt és kirúghatja a csónak fenekét. Úgy hallottam, amikor már idősebbek, elég kedvesek. Szeretik, ha mesét olvasnak nekik.

Macska Malvin volt a következő, akit megkérdeztek.
- A manók a legporosabb, legpiszkosabb teremtmények a világon - mondta Malvin. - Be kell fognod az orrodat, olyan bűzt árasztanak.
Egy csésze kávét sem adhatsz nekik, mert kiöntik a padlóra és belelépnek. Fúj! A lábuk undorító, mocskos és ragacsos!

Bárány Bori viszont egész mást mesélt róluk.
- Én szeretném, ha jönne egy manó, és itt maradna velem. Sütnék neki a finom süteményemből, az ölembe ültetném és simogatnám. Ó, én nagyon szeretem a manókat, olyan puhák és úgy oda tudnak bújni az emberhez.

- Mindenki mást mondott a manókról! - kiáltott fel Eduárd.
- Szerintem - mondta Elemér - nekünk kell kiderítenünk, hogy milyenek.
És a három barát visszatért a hegyre.
Elsőnek Elemér nézett bele a lyukba.
- Pont olyan, mint egy egér - mondta.
De Eduárd szerint elefántra hasonlított.
- Nem, ez egy kedves kis nyuszi - mondta Teri. És most egy kő esett a lyukba. PLACCS!

- Ó! - mondta Elemér, Eduárd és Teri egyszerre.
Rájöttek, hogy a manó hangja visszhang volt, és az arca az ő tükörképük egy tócsányi vízben.
Elkezdtek nevetni, és nevettek, nevettek...
Hirtelen vidám manónevetés hangzott föl a hegy mélyéből.

Az SZDSZ-ről haladóknak

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=87119

(A cikk a régi Magyar Hírlapban jelent meg, 2004. augusztus 21-én.)

_____________________________________________________

A Köztársasági Elnök Úr levele az Összefogás az erőszak ellen ügyvivőjének:

Tisztelt Ügyvivő Asszony!

Levelében az Összefogás az Erőszak Ellen Mozgalom nevében arra kér, hogy valamilyen formában támogassam a Tarka Magyar elnevezésű, pártpolitikától független, civil szervezetek által szervezett demonstrációt.

Egyetértek a demonstráció célkitűzéseivel. Mind köztársasági elnökként, mind azt megelőzően sokszor hitet tettem az alkotmányosság, a jogállamiság, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma mellett. Az alapvető jogok tiszteletben tartását bizonytalan vagy válságos helyzetben is végső menedéknek és feltétlenül fenntartandónak neveztem. Hangsúlyoztam, hogy az erőszakos cselekmények, mások becsületének és méltóságának megsértése esetén a hatályos polgári és büntetőjogi eszközökkel fel kell lépni.

Meggyőződésem, hogy tartós és megnyugtató megoldást csak a hosszú távra tekintő és hiteles politikai fellépés adhat. Ennek olyannyira kívánatos kialakításában a civil szerveződések akciói komoly segítséget jelentenek. Ez utóbbiakban mutatkozik meg igazán a szólásszabadság, az egyesülési és a gyülekezési jog jelentősége.

Tavaly szeptemberben országgyűlési beszédben, majd a nemzeti és kisebbségi jogok országgyűlési biztosának írt decemberi levelemben is leszögeztem, hogy a radikális jobboldal eszméi és tettei elfogadhatatlanok és veszélyesek. Mivel a radikális jobboldal ideológiává és programmá teszi az emberek közötti megkülönböztetést, szemben áll az emberi méltóság alapeszméjével. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy sokkal általánosabb, mélyebb és makacsabb problémáról van szó, mintsem hogy beérhetnénk a szalagcímek és a napi politikai reakciók szintjével. Társadalmi problémaként kell kezelni, együtt a nemcsak a jobboldalon jelenlévő előítéletességgel, intoleranciával. Üdvözlöm, hogy demonstrációjuk ugyancsak fellép a rendőri erőszak, és a falvakban kialakult helyzet ellen, ami a közrend felbomlása és az önbíráskodás felé tart. Az ilyen jelenségekkel kötelességünk szembeszegezni saját értékrendünket. Egyetlen jóakaratú ember sem tűrheti az emberi méltóság megsértését, és egyenlő méltóságunk megkérdőjelezését. Ki kell fejeznünk tehát szolidaritásunkat.

Budapest, 2008. október 3.

Üdvözlettel,

Sólyom László

Pontosan. Éppen így beszél egy igazi demokrata. Minden vele kapcsolatos fenntartásom ellenére ki kell jelentenem, Sólyom László az egyetlen felelős politikusa Magyarországnak, a kritikán aluli, silány magyar politikai elit egyetlen pozitív szereplője.  Köszönjük, elnök úr.

Ez hosszú, "politizálós", honi értelemben vett politizálós bejegyzés lesz. Arról akartam írni, még egy hete, pár sort, hogy mennyire értetlenül állok Iványi Gábor turulos megjegyzése előtt. Sok dolgom volt, nem írtam meg, azóta pedig történt egy és más. Úgy tűnik, nagyon rég hangzottak el Iványi szavai. De mégis. Miért jó, miért okos, miért ízlésés a turult dülledt szemű, mesebeli tojószárnyasnak nevezni? Tudom, minden ilyesmi bálványgyanús a protestáns felekezetek számára. De hol van az előírva, hogy egy szimbólum csak bálvány lehet, a hozzá fűző kötés egyedül bálbányimádás? Ez jókora modortalanság volt, tényleg, őszintén, nem is értem. Iványi olyan kiváló ember, annyi nagyszerű dolgot csinál, mi magyarázza ezeket a dolgait? (Nem, nem sértettségből írom, amiért engem is bántott, ez tök mindegy).

Más. A menetrendszerűen fogcsikorgató gyűlöletrohamokkal jelentkező portál főnökének csuklyás ismerősei (ártalmatlan, bár kiütést okozó, kellemetlen) savval locsolták le a Sirályban tartózkodókat, továbbá szarral öntötték le a Zsidó Színház aktuális produkciójának rendezőjét. Akkor nézzük.

Az előadásról: nem láttam. Mindegy, jó-e vagy rossz. Erkölcstelen-e? Abból, amit mindazok, akik nem látták, tudnak róla - amit már előre lehetett tudni, aminek alapján az uszítás zajlik -, semmi ilyesmi nem derül ki. Mit tudunk? Állítólag gúnyt űz Madách Imre főművéből, pornóról szól, rengeteget káromkodnak benne. Nos, volt egy költő, aki gorombán gúnyt űzött egy igazi nemzeti eposzból, Vörösmarty Zalánjából, a párducos Árpád tetteit megéneklő műből. Tiszteletlen, lestilizáló, helyenként otromba, sűrűn utal testi jegyekre, rendre egymásra vetíti két helyszínét, a templomot és a kocsmát. Az elkövetőt Petőfi Sándornak hívják, a nemzetgyalázó mű pediglen A helység kalapácsa. Mivel Petőfinek nincs még sírja sem, talán az egyik köztéri szobrot lehetne leönteni, jobb híján, a jó ízlés védelmében és nagyobb dicsőségére. A mai újság idézi a Toldi obszcén, pornográf verzióit, melyek mintegy népköltészetként terjednek, és nagyokat röhög rajtuk minden generáció. Nem idézném, nagyon durva. Arany János művével bánunk így. Mert ilyen a hagyomány továbbadása, ilyenek vagyunk mi. Nos, amennyiben a nép, az újabb és újabb generációk a "szerzők", akkor intézkedni kell, amennyiben a "nép" ilyen aljas, ocsmány módon támadt rá saját kultúrájára, akkor ideje szart borítania önfejére. És így tovább. A pornográfia lépten-nyomon körülvesz bennünket. A káromkodás is. Színházban, utcán, buszon, mindenhol. Azokat, akik szemforgatóan sápítoznak, ha a színpadon látják, már megénekelte a drámairodalom egy Tartuffe nevű karakter alakjában. A színháznak magának sem jó a pedigréje, a szexről való szabadszájú, szemérmetlen beszéd legkésőbb Arisztophanész óta levakarhatatlan a színpadról. Nem véletlen, hogy minden purista fundamentalista gyűlöli. Ettől még lehet valakinek a darab ízlése ellen való. Értem én. Ne nézze hát meg, írja meg a blogjában, vagy színházi szaklapban, vagy bárhol. De ne terrorizálja azokat, akiknek bejön. Egyrészt, mert jogsértés, másrészt meg azért, mert kultúrember, jóérzésű ember, egyáltalán: felnőtt ember így nem viselkedik.

A kakiborogatás meg a vizipisztolyos undorító locsolása egyszerre riasztó és szánalmas. Elképesztő ez a szint. Így szerencsétlen, figyelem és szeretethiányos nagycsoportosok viselkednek. Istenem, kakival dobálóznak meg lövöldöznek a vizipisztolyukból. Felnőtt emberek. Ja, a terror valójában egyszerűen külső és belső kontoll nélküli infantilizmus. A szóban forgó portál, a Bombaovi tónusát egészében ez a hároméves dac, a nehogy már én ne csinálhassam mindig azt, amit akarok toporzékolása hatja át.

Mielőtt valaki megkérdezné, hogy az izraeli irodalom klasszikusairól is épp így gondolokodom-e, mint Madáchról, tájékoztatom, hogy igen.  

Az állatkínzásról. Én is azt gondolom, erre nincs mentség. Toepler Zoltán, a darab szerzője egy filmje egyik jelenete kedvéért meggyilkolt egy kismacskát. Ez menthetetlen. Nincs az a műalkotás a világon, ami megérné egy kismacska életét, a világ minden művészeti alkotása, ami már létrejött, és ami ezután lesz, mindezek együtt se. Vödör szart ez sem indokol, mert: ld fent. De büntetendő. Nem csak azért, mert imádom a macskákat.

Azonban az illető egyáltalán nem volt jelen, a vödör tartalmát más kapta. Tehát az állatkínzás szimpla kifogás. Az, akit leöntöttek, nem kínzott állatot. A "macskagyilkos zsidó" toposszá lett amúgy a szélsőjobboldali netszegletekben. Miért fontos, hogy zsidó-e az állatkínzó (különben - tök mindegy - állítólag nem)? Mentség vagy súlyosbító körülmény? Ha egyik sem, nyilván nem, akkor miért nem mindegy?

Csak nem azt akarják állítani, hogy az állatkínzás tipikusan zsidó bűncselekmény? Ott, ahol 2 napja találtak felakasztott, megkínzott kutyákat, ahol rendre utcára teszik az emberek megunt házikedvenceiket, ahol pár éve például a mi lejárós macskánkat is agyonverték, rendszeresen mérgeznek meg a telepen macskákat-kutyákat? Nem, szó sincs erről. Az elkövetők "fajvédő"-ként írják le magukat az említett honlapon, és nem a kanárikra gondolnak, az világos. Az állatvédelem a fajvédelem ürügye. Ez igen szomorú fejlemény, állatvédelemre nézve éppúgy, mint, hát nem is tudom, egyáltalán.

Harmadszorra pedig: Gyurcsány Ferenc elmegy a bánatba. A Magyar Tarka szervezői kimondottan nem pártos felvonulást akarnak tartani az erőszak ellen, hogy minden erőszakot nem szerető ember csatlakozhasson, pártállástól függetlenül, ő pedig ezt minden eszközzel, adott szava be nem tartásával, és egyebekkel megkísérli megakadályozni. Hát, ennyit Gyurcsány őszinte antifasizmusáról. Kár, hogy már megint az én farkammal veretik a csalán. Meg másokéval. Kedves Ferenc! Ebből a blogból szigorúan felszólítalak Téged, hogy menj a bánatba, nem hiszem el, hogy mit művelsz. Továbbá: Feri, ne játsszál mások félelmeivel, nem játék az.

A rendezvény pártatlan, ha Gyurcsány megfeszül is, a védegylet, Schiffer András maga is garancia erre. Ő 2006 októberétől kezdve próbál minden fórumon küzdeni azért, hogy a rendőri brutalitás minden áldozata jogvédelmet kapjon, valamint hogy hangozzék el: a tömeges és indokolatlan rendőri brutalitás az, ami. Tehát az akkori rendőri erőszak ellen is tiltakozunk. Mindenfajta erőszak minden áldozatával szolidáris vonulás lesz.

Jó éjszakát!

Ma hajnalban - már éppen nem, mikor elkezdem írni éjfél múlt 1 perccel - elhunyt Illovszky Rudolf, háromszoros válogatott, MTK-nevelésű, de ízig-vérig Vasas futballista és tréner, nagyon nagy tréner. Hatvanhét évig játszott-edzősködött, szakosztályigazgatott a csapatnál, csak akkor hagyta abba kicsit, amikor szövetségi kapitány volt vagy külföldre ment. Az a fajta játékos, aki - ez most biztos hülyén hangzik, ilyen bután nosztalgikusan - szóval, aki tudta, mi az a hűség. A nagy játékosok tudják. Mándy Iván a hazaszeretetről szólva meséli el Zsák kapus történetét, aki a budai Hariháromban védett, hiába hívta a Fradi, az Újpest és az MTK, akármelyik nagycsapat, nem ment. Védett ott, ahol "az ő kapuja volt", tette a dolgát. Alighanem az utolsó Mándy tollára méltó figura távozott hajnalban a magyar futballból, ami már alig van, ha van még, most - nélküle - még kevésbé. Az én csapatom nevelte a Vasasnak, erre büszke vagyok. Egyszer láttam a Vasas-pályán, egy barátommal, az akkori legjobb barátommal voltam kint, erről, róla majd máskor, talán.

Messziről láttuk csak, intézett valamit. Hülyén hangzik, erre is büszke vagyok. És talán hülyén hangzik az is, hogy Németh László Babitsnak szóló búcsúmondata jut eszembe. Nem bélkültek végül ki és Németh erre utalva mondta, mikor Babits meghalt, hogy kezet már nem nyújthat neki, így az elmaradt kéznyújtás helyett most homlokához emeli csak kezét-tiszteleg.

Én, persze, nem vesztem vele össze, nem ismertem, ezért nem nyújthattam kezet neki. De tisztelgek én is.

Isten nyugtassa.  

A magyar és keresztény kuruc.info hírt tett közzé arról, hogy a Hazatérés Templomába menekült hazafiak és a rendőrség összecsapása hogyan alakult, egy az események idején a helyszínen tartózkodó hazafi tollából (http://www.kuruc.info/r/1/28397/). A tudósítás szerint érkezésük idején éppen mise volt.  Mármint a református templomban. Ha szabad tájékoztatnia a magamfajták egy fajtársának a magyar, keresztény, jámbor hazafiakat, a református egyház istentiszteletei nem misék, azok tehát ott nem tartathattak. Bocsánat, hogy egy ilyen antikeresztény beleugat a derék hazafiak dolgába, akiknél jobban aligha tudhatja bárki, micsoda a kereszténység, tényleg csak segítő szándékkal.

Tájékozottabb jövőt!

Elég a szentimentális önsajnálatból, nagy dolgok vannak készülőben, a MAZSIHISZ ünnepélyes meghirdeti a legújabb, legdemokratikusabb intézményt, melyen, mivel új szelek fúnak a magyar zsidó ugaron, szabadon lehet majd pofázni, és nem visz el a nagy fekete autó, a rendőr, sem pedig a Munkásőrség vallási tagozatának a helyszínen tartózkodó képviselői.

Magyar Zsidó Kongresszus - Nyilvános Felhívás!

2008-09-18 22:06:03

Cikk ajánlása

Nyomtatás

Betűméret

"Az utcán nedves, enyhe szél fújt. Ismertem ezt az időjárást: olyan volt az érzésem és az előérzetem, hogy az újévnek e napja nem különbözik más napoktól , hogy nem egy új világ első napja, amikor újrakezdhetném, mint a Teremtés idejében, mégpedig töretlen szerencsével,... mintha még nem volna múlt, mintha ama jelekkel, amelyekből a jövendőt jósolhatjuk, minden... csalódásom is megsemmisült volna: egy új világé, amelyben semmi sem maradna a régoből... Megértettem, hogy a szívem csak azért kívánja olyan nagyon e körötte terjedő és tökéletlen mindenségnek a megújulását, mivel ő, a szívem nem változott...az új éveket se választja el egy árok a régiektől, csak a vágyunk borítja őket akaratuk ellenére, más-más névvel, a vágyunk, amely így sem érheti el s így sem módosíthatja őket...hiába próbáltam valami új és sajátos eszmét vésni az újév első napjára; éreztem, nem tudja, hogy az új év napjának hívják, s hogy egészen ismerős módon végződik az alkonyatban: az oszlop körül fúvó enyhe szélben felismertem, megéreztem az örök és egyforma anyagnak a jelenlétét, a régi napok meghitt kedvességét és tudatlan tündeségét.

Hazamentem. Megértem hát az öregek újévét, az öregekét, akik e napon nem azért különböznek a fiataloktól, mert nekik nem adnak ajándékot, hanem mert nem hisznek már az újévben".

Eddig az idézet, újfent Marcel Prousttól. Épp két hét múlva 30 éves leszek (zsidó újév volt akkor is, most is zsidó újév lesz éppen), alighanem fogok kapni ajándékot. De ez, mint fent látható, majdhogynem semmin nem változtat. Josef K-t, aki, persze, nem csinált semmit, de valaki alighanem bevádolhatta, a harmincadik születésnapján tartóztatják le.

Próbáltam ezt-azt számba venni, egy blogbejegyzésnyit, belőlem. Nem ment, és Kassák Lajos juttott az eszembe, mert olyan üresnek tűnt hirtelen minden, mint Marcelnek a nedves, enyhe szélben, újév napján. Amikor Kassák összefoglalja a párizsi utat, nevelődése, világlátása, fiatalsága tapasztalatait a Ló meghal-ban, arra jut, hogy: "Én láttam Párizst és nem láttam semmit", továbbá bemutatkozik, mint olyasvalaki, aki személyiséggé érett, aztán összegez: "Én KASSÁK LAJOS vagyok és a fejünk felett elrepül a nikkel szamovár". Hát igen, ebben a dadaista viccben, ebben a jelentéshiányban lehetne tényleg összefoglalni, mi nem történt meg, bár persze nem tudom, minek kellett volna megtörténnie. Fújnak a nedves, enyhe újévi szelek, a ló meghal, a madarak kirepülnek és a fejünk fölött elrepül a nikkel szamovár.

Hová repül-kérdezné szép giccsesen Kosztolányi? Ismeritek, milyen az, mikor kissé fanyaron még, de megédesülnek a giccsek? A giccsek íze számban hol méz, hol áfonya. Harmincéves vagyok. "Ez már az öregség jele, de nem jelent semmit".

Ma Spiró Györggyel pódiumbeszélgettem, (akit különben nagyon jó írónak tartok, ráadásul még nagyon szeretem is), erről jutott eszembe, hogy egyszer meg kéne tárgyalni ezt az ügyet, a híres-hírhedt verset, hogy mit is írt Spiró. Légy szíves, bármit gondolsz erről, olvasd tovább, és előlegezd meg nekem, hogy nem akarok hazát árulni, szerecsent mosdatni stb.

Beszélgetni akarok, megtárgyalni kérdéseket, szöveget elemezni, értelmes emberi hangon beszélni, mint a kétlábú, tollatlan állatok között szokás, legalábbis egy felvilágosult mítosz szerint.

Szóval, a vers így hangzik:

Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,
fűzfapoéták, fűzfarajongók,
jönnek a szarból, csönd van.
Senki se pisszen.
Alantról kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért -
miért is? ki tudja. Trianonért? -
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klíma: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

Tehát, először is: szemben például a Wikipedia nevű vicclap adataival, nem írt soha "Jönnek a szarból a mélymagyarok" című verset, (ez az egyetlen tétel a felsorolásban, ami nem kötet, kötetben - tudomásom szerint - soha nem jelent meg, a tétellista egyéb hibái nem érdekesek most).  Végképp nem írt verset soha a szerző szarból jött magyarokról, ez egy városi legenda, ezen jobban meg lehet sértődni. De nem igaz. Megsértődni, ezt tudom a magyar zsidó közösségből is, igen jó dolognak tűnik, végre lehet tudni, ki dögöljön meg, formát kapnak kavargó indualataink, az önsajnálat és az önszeretet új, szárnyaló lehetőségeket kap. Persze, az amúgy is valóban sokat szenvedett közösségek baja ez, azoké, akiket amúgy tényleg sokat bántottak, lássuk Uramisten, mire megyünk ketten. Nézzük akkor azt, mit írt.  

Jönnek a dúltkeblű mélymagyarok, akik fűzfapoéták, magyarán rossz költők, rajongók, tehát hisztisek, mániákusak, képtelenek distanciálni, kívülről látni, felülbírálni magukat, képtelenek azt mondani, hogy mégse, tévedtem, bocs. Ez lehet az egyik oka, hogy rossz költők, írók. Vagyis: nem a magyarok általában, hanem egyfajta magyarságszemlélet, az, ugye, amit Ady úgy énekelt meg, hogy: "Nekünk Mohács kell". A "mélymagyarok" kifejezés Németh László hírhedt, sváb és zsidóellenes tendenciáktól nem mentes, különben a maga módján, sajnos, briliáns, okos és sok helyütt pontos és éles könyvecskéjének (Kisebbségben) a leleménye (írtam Némethnek erről a könyvéről, Babitscsal folytatott vitájáról e tárgyban, ha valakit érdekel: http://www.holmi.org/2008/01/vari-gyorgy-egy-nevezetes-vitarol-hetven-evtavlatabol-jegyzetek), itt nyilván egyszerűen azokat jelenti, akik magyarságteljesítmény-versenyeket rendeznek hangmagyarságból, ámbátor lövésük nincs, micsoda voltaképpen a magyar kultúra. A vers ugyanis - épp úgy, mint Ady híres verse, amelyre utal - a magyarság védelmében íratik, igen, magyar hazafias vers. Nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek/ hogy bebizonyítsuk/ nem csak a szemetek tudnak magyarul". Világos? Meg kell menteni a hazát a mélymagyarok erkölcstelenségétől, nemzetellenességétől (a nemzetet megosztani, tagjait üldözni, alkalomadtán meggyilkolni nemzetellenes dolog). Erre intenek bennünket, pár csenevészt, a nagyok, erre int az utcanevek csontujja. Magyarán: én, aki olvastam, ismerem, ápolom a magyar kultúrát, aki, hála a legendás, sokat emlegetett Bada tanár úrnak, több száz Ady-verset tudok kívülről, én vagyok magyar igazán, nem azok a szájmagyarok, akik azt állítják, hogy nem vagyok az. Ahogy Ady, már idéztem, ezek akarják nekem azt mondani, hogy én nem vagyok magyar? A lírai én felstilizálása, öntudata, a gesztusok mind Adyt idézik. Stílusimitáció és hazafias hitvallás. A "Trianonért" kitétel lehet még problémás. Ez nem a trianoni fájdalom megértésének megtagadása. Az előző sorban az szerepel: "csámcsogva, hersegve szívnák a vért". A nemzeti sérelmeket követő újabb, önpusztító, eszelős agresszióról és öncsonkításról van szó, arról, hogy Trianon emléke a sérelmi politizálás, a neheztelés terepe lehet, a frusztráció átfordulhat agresszióba, az önsajnálat önfelmentésbe (nem baj, hogy Hitler, csak valaki adja tegye jóvá a velünk történt igazságtalanságot). Ez a beszédmód életveszélyes, elsősorban önveszélyes, mert nem kíván önismeretre szert tenni, a hibákat mindig újra megismétli, az újabb pofonok még jobban bőszítik, vakítják stb. 

Tagadhatatlan azonban, hogy a vers hangvétele maga is kissé hisztérikus, a vers beleesik a csapdába, amit észrevesz, a vers beszélője is átadja magát a zsigeri gondolkodásnak, amitől óv, apokaliptikus víziókat vet papírra, kissé önsajnálóvá és önszeretővé, sértődötté válik (nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek megmutatni, hogy nem csak a szemetek tudnak magyarul). A vers valamelyest tényleg részévé vált a folyamatnak, amelyet regisztrált. Ugyanakkor világos, hogy esendőségében is hazafias célzatú vers, nem gyalázza sehol a magyarságot, ellenkezőleg. Két nemzettudatot állít szembe, Adyt idézi sűrűn, az ő büszke magyarságát. Teljes félreértés, mi több, alighanem a félreértés rosszindulatú akarása azt gondolni, hogy magyarsággyalázásban marasztalható el. Ezt a cím furcsa szövegváltozatai szépen bizonyítják. Itt nem szükséges ökölbe feszülni a kezeknek, eltorzulni az arcoknak, felesküdni, nemfelejteni, megmutatni, nem kell a csakazértis. Ha csak egyetlen irinyó-prinyó görcsöt sikerült feloldanom valakiben, már az is jó.

Legyen veletek a Jókedv, tisztelt Olvasók, szép hetet!