A pár bejegyzéssel ezelőtt említett Petöfi írja le híres versében ezt a sort, as we know it. A magyar nemességről, ők állítják ezt magukról, Petőfi Sándor pedig kikéri magának, a nép nevében. Gimi, alap. A nép tehát a jogfosztottak gyülekezete, azoké, akiktől megtagadják, hogy hazájuknak nevezhessék e földet, melyet ősei vérével örökre magának szerzett meg a nemesi nemzet, mindenki másodrangú és szolga e hazában, akivel majdhogynem azt csinálnak, amit akarnak. A népnek nincs joga és nem magyar. Amikor később a Puszták népéről olvastam, majd száz évvel későbbről, végképp megértettem, hogy minket, engem is, ideköt családunk története, hozzájuk, a néphez, a zsellérekhez, uradalmi cselédekhez, nincstelenekhez. Azt a szintagmát, hogy "puszták népe", azóta is csak könnyes áhitattal tudom kiejteni, mint a nehéz sorsú, áldozatkész, rég elhalt családtagok nevét szokták emlegetni, akiknek mindent köszönhetünk. Egy - a vidéki Magyarország nem kis részéhez hasonlóan - leírhatatlanul szegény család fejére szoktam gondolni, egy öreg pékmesterre, aki kora hajnalban, mielőtt megkezdi a sütést, kitakarítja még az üzletet, dörmögve énekel közben. Söprik a pápai utcát.-állítólag ezt. Az én dédapám e vén pékmester ottan, ezen a belső képen. Súlyos krumpliszsákokat emelgető asszonyt látok, szó szerint egész járóképes életét végigdolgozó (jelentős részét, amíg bírta fizikai munkásként végigdolgozó) nagyanyámat, aki elérte, hogy az anyám már tanulhasson. A másik oldalon egy, igaz, pesti, varrónőt a Józsefvárosból, valahonnan a kispolgárság és a proletariátus határáról, aki szintén azért dolgozott, hogy egyetlen fia, az apám, akit Isten rejtélyes és végtelen kegyelméből a rajta elvégzett kísérletek ellenére is sikerült megszülnie és aki minden valószínűség ellenére mégis életben maradt, elmehessen az egyetemre. Ahogy az az ember is, aki megszólaltatta a puszták népének hangját, Illyés Gyula, a tán legszebb Petőfi-könyv szerzője vagy Veres Péter és sokan mások, mélyről indultak. Annak a sok-sok szegény, vidéki zsidó családnak egyikeként, akiknek nagy részét - szemben velük - nyomtalanul nyelték el a haláltáborok. Hová is tartoznának, ha nem abba a jog alatt élő közösségbe, kitágítva most a "puszták népe" szintagma értelmét?
Furcsálkodva, de tulajdonképpen nem nagyon meglepődve láttam, hogy egy ismert blogger, Tomcat úr, őseik vére, megérkezésük ideje, valamint nincstelenségük okán kívánja megkérdőjelezni azt, hogy a zsidók magyarok és egyenjogúak volnának.
Idézem:
Igen, utálunk titeket, próbáljatok meg ezzel együtt élni. Ugyanúgy utálunk, mint ti minket, és ugyanúgy szeretnénk, ha eltakarodnátok, megszűnnétek, esetleg el is törne a lábatok, mint ahogy ti akarjátok, hogy ez velünk történjen. A különbség, hogy ez itt a mi országunk, és a ti dédapáitok rongyos kaftánban tántorogtak be ide, egy batyuval a vállukon. Most még nektek jár a pofátok? Kaptok is rá, nyugi. Kitől Molotov-koktélt, kitől feljelentést, de utálatot mindenkitől. Sziasztok, délre van Izrael.-ez a komment olvasható Tomcat névvel szignálva a zsidonegyed nevű internetes portálon.
http://www.zsidonegyed.com/node/5701
Egyrészt el kéne mondani, hogy én ugyan nem kívánom, hogy magyar honfitársaimnak törjön ki a lába, hogy megszűnjenek meg semmi ilyesmit, mivel nem utálom őket, soha ilyen zöldségeket életemben nem gondoltam. De Tomcat úr és barátai aligha hinnék el, akárhányszor mondanám is.
Menjünk tovább. Nem ugyanaz a hang ez, mint amiről előbb beszéltünk? A mi őseink méltóak voltak a hazára, a ti őseitek meg senkik voltak, koldusok. Ergo: ez itt a mi országunk, miénk a haza és miénk a jog. Mert természetesen a "galíciai jöttmentek"(ifj Hegedűs Lóránt) nem egyenjogúak velünk. Új idézet:
Nem, századszor is elmondom, ti nem vagytok magyarok, és a cigányok sem, mert tagadtok mindent, ami bennünket összeköt, külön identitást hangsúlyoztok, és csakis egymás közt élitek az életetek. Ezek után bizonyos jogok nem illetnek meg titeket itt, nem törvény, hanem íratlan szociális szabályok szerint. Ilyen például az, hogy nem tehettek javaslatot arra, hogy hogyan éljünk, vagy éppen milyen koncertre járjunk. S nincs jogotok arra sem, hogy bennünket lenézzetek, lefitymáljatok, magatokat valamiféle übermenschnek képzeljetek. Egyszerűsítve: mi vagyunk otthon, nekünk szabad az asztalra csapni, nektek meg maximum illedelmesen kérni. Ha nem így történik, utálni fogunk titeket. És erre hiába hívogattok rendőrt.- ez olvasható, szintén Tomcat úr tollából a Bombagyáron.
Megint el kéne mondani, hogy nem hangsúlyzok külön identitást, magyarnak vallom magam, a magyar közösségen belül beletartozom egy részközösségbe is, a zsidókéba. Nem élem csakis sajátjaim közt az életem, soha nem volt szempont, se barátságban, se szerelemben a származás. Másoknál se, igen gyakoriak a vegyesházasságok a magyar zsidók körében. Ha nem így lenne, azt sem lehetne elítélni, mindenki azzal házasodik, akivel akar, ez elég kevés oknak tűnik jogfosztásra, de történetesen nincs is így. De vissza az eredeti témához: furcsa és elszomorító meg kicsit vicces is látni, hogy a nemesi nemzet nemzettudata éled így újjá szegény Petőfi harcai után bő másfél évszázaddal. Hogy is írja egy harmadik nagy népi gondolkodó, Bibó István erről a erről a nemzettudatról: " Ha megnézzük... társadalmi összetevőit és közösségi beidegzéseit, akkor a nem is mindig meglévő parasztromantika mögött megintcsak a magyar úriembernek egy "tősgyökeres", fajmagyar változata tűnik elénk, mely a werbőcziánus kisnemesség uralmi igényeit és ingerült felsőbbrendűségi tudatát őrzi tovább". Így van ez, mit van mit tenni. Őseim nyomorát, vérét, ideérkezésük idejét szégyellve kéne kikullogni hát Tomcat úr szerint a magyarok közösségéből, megtűrt páriának, akinek kegyesen elnézik, ha jókedvükben vannak, persze, a magyar urak, hogy Katona Józsefet és Petőfit tanít az egyetemen, hogy a magyar kultúrával foglalkozik, amikor teheti, hol hobbiból, hol felettébb szerény díjazásért, mindezt, persze, nem is tekinti áldozatnak, mert egyszerűen: rajogva szereti. Utálja felhasználni például ilyen vallomásokban, nem azért csinálja és szereti, mert igazolni akarja magát, nem akar vele és általa semmi mást, csak foglalkozni vele, ápolni, írnám, amennyire tehetsége engedi. Ahogy zsidó mivoltán gondolkozni is szeret, fontos neki. Ezzel sem kíván elszámolni és tulajdonképpen meg is lepte az, hogy ez még mindig így probléma, hogy ez így még mindig érdekel valakit. Ebből látszik, hogy e sorok írója felettébb naiv és tanulmányai ellenére hisz a "haladásban", legalábbis elég sokáig hitt, úgy tűnik. Jó, most már nem. Nem a nyuszi hozza a tojást, nem a gólya a gyereket és ez itt, most, 2008-ban így probléma. Nem tudom, honnan jönnek az őseim, a családi emlékezet a negyedik generációnál megszakad. Talán Tarnopolból indultak ők is vagy némelyikük legalább, meglehet. Galíciai jöttmentek, se kutyabőrük, se vagyonuk, koldusok voltak és páriák. A felmenőim, a nyomorult kis batyujukkal szédelegve. Általuk vált népemmé mind a puszták népe. Itthon vagyok. Nem jobban és nem kevésbé, mint más. Különös érdemeim nincsenek, ez nem is érdem dolga. Nincs többről szó, csak annyiról, hogy
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.
Röviden: itt születtem, itt szeretném leélni az életem. Már, persze, csak akkor, ha nem túl nagy kérés.
Eddig 25 komment érkezett
(
)
-
1. troli
2008. 04. 09. 16:12Szépen mondtad.
-
2. hu-mán
2008. 04. 09. 16:12Az a baj, Levinem, hogy mi nem tudunk disztingválni. Ez az én oldalam fő problémája, sajnos.
Szerintem _te_ nem vagy ellenség. De azért ott leszek pénteken a bolt előtt. Kénytelen vagyok, egyrészt mert nem hagyhatom cserben a barátaimat, másrészt, mert nem tetszik, amit más zsidók ebben az országban csinálnak. Ha kifejezetten zsidóellenes ÉS erőszakos jellege lenne az akciónak, akkor nem vennék benne részt.
Most mit csináljak? Nem vihetek magammal egy nagy táblát, hogy "a Nagy Levin-féle zsidók kivételek".
-
3. Charlie
2008. 04. 09. 17:28Hu-mán számszaki okokból antiszemita.
Viszont szójátékával rávilágít, hol válik külön a humánum és a hu-mánia.
-
4. Kukac
2008. 04. 09. 21:28Akkor, Hu-mánom, bátran lehetsz magyarellenes is... Hisz amit más magyarok ebben az országban csinálnak...
ölellek:
Kukacui: Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy én magyarellenes (önostrozó) vagy zsidóellenes (önostorozó) lennék. A vízigótok és a pókok viszont határozottan a bögyömben vannak! ;)
-
5. hu-mán
2008. 04. 10. 7:25Semmi köze nincs ennek weimarhoz, csak ti szeretnétek úgy látni, hogy doppingoljátok magatokat. Mondom, ha valóban zsidóellenes lenne az esemény, és egyúttal erőszakos is, akkor nem vennék benne részt. De szerintem nem is zsidóellenes, mert egy hasonlóképp cselekvő goj ellen ugyanolyan reakció lett volna (megjegyzem, még bizonyítékunk sincs rá, hogy valóban zsidó a tulaj, ezt pusztán abból sejtjük, hogy különösen sok zsidót tartalmazó utcarészben van a bolt - de jelen esetben ennek nincs is jelentősége, mint mondtam egy ugyanúgy viselkedő gój ugyanezt a leckét érdemli).
És erőszakról sincs szó, bármennyire is szeretnétek úgy látni. Arról van szó, hogy néhány magyar szeretné demonstrálni, hogy nem szép dolog, ha _magyar_ országon ilyenolyan kiszorításos megkülönböztetős módszerekkel szivatják a _magyar_ jellegű zenekarok látogatóit. És ezért odamennek a bolthoz, és - demonstratíve - vesznek ilyen jegyeket.
Én több rokonszenvet érzek Nagylevin iránt, mint sok szélsőjobbos kispajtásom iránt, egyszerűen csak azért, mert róla a blogja alapján sokkal jobban kiviláglik, hogy alapvetően őszinte személyiség, rokon lélek, aki még a barátom is lehetne, ha azonos kultúrájú családba születünk.
De nem szívesen mondom ezt, mert azt hiszem, hogy ezzel tulajdonképpen - a ti köreiteken belül - ártok neki.
-
6. hu-mán
2008. 04. 10. 7:38Charlie, a "mán" itt máshonnan van... ha véletlenül nem te vagy az, akkor kérdezd meg a "rabbi flódnis fiát"...
Amúgy nem szeretem ezt a szót, hogy antiszemita. Nem mintha nem vállalnám be gátlások nélkül, csak tudod ez nem úgy megy, hogy az ember kitalálja, hogy mostantól antiszemita lesz és akkor az lesz. Ez úgy megy, hogy vannak dolgok, amik basszák az ember csőrét, és e dolgok miatt folyamatosan változnak a politikai nézeteik. Én például 1992-1993 körül rágtam be. Tudjátok, azokban az években olyan volt a média, hogy az 45-ös, 56-os áldozatokról alig esett már szó, a nagyipari holocaustozás pedig akkor indult be. És ezen egy kicsit berágtam. Most mit csináljak, az én családom 45-ben és 56-ban szívott.
Az antiszemitává válásom másik kiváltó oka az volt, amikor Csurka megírta az "Apák és fiúk" cikket és az erre történő médiareakció. Ennek a cikknek a lényege az volt, hogy a média világában nem történt meg a rendszerváltás, továbbra is bolsik vezetik a köztévét (akkor még csak az volt), Antall is beteg, és hogy emiatt a 94-es választáson nagy gázok lesznek. Szó nem volt benne zsidózásról, akkor még nem. A posztkommunista média mégis annak állította be.
Az eredmény: szó nem volt a média megtisztítátásáról, és igen, valóban katasztrófa következett be 1994-ben. Csak arról volt szó, hogy "szárnyat bontott az antiszemitizmus". Pedig egy lóf*t. Nem a cikkben bontott szárnyat. Attól bontott szárnyat, amit az állásukat féltő kommunista médiavezetők a cikk nyomán műveltek. Az a cikk (még) NEM volt antiszemita. Keressétek meg az interneten, és olvassátok el.
Ez volt az a két ősbűn, ami azóta, lassan már két évtizede gyűrűzik, gyűrűzik és most már ott tartunk, hogy egyre reálisabb esélye van egy izraeli obsitos vs. magyargárdista örökrangadónak.
Hát tessék! Néhány kommunista tévés állásáért éltek most egy ilyen balhés országban húsz éve.
-
7. Gy.Judit
2008. 04. 10. 7:55Tisztelt hu-mán! Az Önök "akciója" kifejezetten emberellenes és kifejezetten erőszakos. S erre nincs pardon.
-
8. hu-mán
2008. 04. 10. 7:55Kukac: azokat a bűnöket nem magyar minőségükben követik el. A (valószínűleg) zsidó boltos viszont kifejezetten zsidó minőségében alázta meg azt a lányt. És a posztkommunista média is kifejezetten zsidó minőségbe váltott a rendszerváltás után, hogy a kiváltságait megtarthassa.
Továbbá még az is van, hogy az úgynevezett szélsőjobb nagy többsége sokkal jobban utálja a komcsikat, mint a zsidókat. Még is így, lassan 20 év távlatából is. Igazából a komcsi az ősellenség, mégpedig azért, ami 1945 és 1989 között ebben az országban volt. A zsidók 1992-93 körül, amikor az ún. "antiszemitizmus szárnyat bontott", önként iratkoztak fel a feketelistára azzal, hogy teljes mellszélességgel beálltak a komcsik mögé.
Továbbá a zsidók elég jelentős része is utálja a komcsikat. Nem is kicsit.
Miért van az, hogy zsidó vs. goj meccs folyik jelenleg? Én sokkal nagyobb örömmel vennék részt egy komcsi vs. antikomcsi vonalon. És szerintem ti is. Azon a meccsen azonos oldalon lennénk.
Miért van az, hogy mégis zsidó vs. goj meccs van?
Alighanem azért, mert manipulálnak minket.
És kik manipulálnak? Hát igen... a zsidók. De nem ti. Más zsidók.
Most mit tehetnétek?
És mit tehetnék én?
-
9. hu-mán
2008. 04. 10. 7:58Gy. Judit: hát persze. Mondd, van olyan erőszakos, mint az inkalosok a Szigeten?
Tényleg, azt elárulnátok, hogy mi ez a para a magyar gárdától? Én az inkaltól fosok már bő 10 éve. Nektek vannak itt paramilitáris alakulataitok és nem nekünk.
-
10. SzJ
2008. 04. 10. 8:50Mi ez a nektek-nekünk meg mi és ti, kedves hu-mán? Nemigen értem. Áruld már el, hogy mi köze van az Inkal nevű - lehet, hogy izraeli tulajdonú? nemtom - magáncégnek a zsidó vallású magyar emberekhez?
Áruld már el, hogy mi köze van a kommunizmus nevű eszmerendszernek és a nevében elkövetett bűnöknek a zsidó vallású magyar emberekhez?
És áruld már el, hogy mitől lett a jegyárus "zsidó"?
És áruld már el, hogy miért minden állítólagos manipulátor "zsidó"?Teljesen beteg dolog ez az egész. :(
Ami a kilencvenes évek első felét illeti: éppenséggel rengeteg szó esett az 1945 és 56 körüli bűnökről, az akkor monopolhelyzetben lévő televízió, az MTV a választás előtt folyamatosan nyomta a Rákosi-korszak bűneit (Magyar Félmúlt és hasonló című, emlékezetes műsorokban).
Azok aztán manipulatív műsorok voltak, mert a sok valódi kárvallott mellett háborús bűnösöket is mentegettek.
Meg is lett a hadjárat eredménye: a megcsömörlött választók irgalmatlan többséggel beszavazták 94-ben a posztkommunista MSZP-t.
(Sosem felejtem el az MTV-s hírolvasók fejét a választási éjszakán.)Nem azt mondom, hogy így jól történt, biztos, hogy évtizedes kárt okozott, hogy egy nézeteitől kilúgozott, önfelmentő és rejtekező, karrierista, kényszeresen "reformáló" neoliberális pártot sikerült hatalomra segíteni bárgyú kommerezéssel - és bárgyú és hamis Kádár-nosztalgiával a másik oldalon.
Megint más:
Kedves hu-mán, nekem ártatlan dédnagymamámat gyilkolták meg Auschwitzban.
Zsidó vallású magyar asszony volt, hagyománytisztelő, egyszerű, idős ember.
Miért nagyobb hisztéria, ha ökölbe szorul a kezem a habzószájú zsidózástól, mintha bárki más nem tűrné, hogy a halottjait gyalázzák? Mondd, ki tilthatja ezt meg nekem?
De unok már vitatkozni erről. Mintha védekeznem kellene azért, mert megszülettem és szeretem a hazámat, Magyarországot és a saját, békés és ártatlan családomat. -
11. Kukac
2008. 04. 10. 8:56Ja, és persze a Molotov-koktél az bizonyára a titkosszolgák/zsidók/kommunisták/vízigótok/pókok álságos önmerénylete, hisz a bombagyár, a kurucinfó és a többi hasonló hely a világért sem bántana bárkit. Elsiklik a gyújtogatás ténye felett, majd békés, ámde tömeges jegyvásárlási akciót szervez.
S ha ezt a környékbeli lakók és az identitásukban, családjukban sértett emberek megunják és békésen, ámde tömegesen odamennek és elküldik őket onnan a p*csába, akkor fel vannak háborodva.
Szegény, derék, magyargyűlölők által terrorizált fasiszták. -
12. mokkaczuka
2008. 04. 10. 16:58Az a nagy bajotok, humánka, hogy túl humánusak voltak veletek az eddigi rezsimek, és nem rohadtok valami tömlöcben a szalmán, nyolc-tíz éves ítéletekkel. De addig csináljátok a palávert, amíg erre sor fog kerülni. Abban, hogy Vityka visszajön, márpedig nagyon úgy fest, egy jó dolog lesz: ő nem fogja tűrni a jelenléteteket az utcán, mert egy diktátor soha nem osztozik más erőszakos hajlamú emberekkel a közterületen. Ki fog benneteket ciánozni, hála Istennek.
-
13. Charlie
2008. 04. 10. 22:48A gehinomot én egy nagy jesivának gondolom. Hu-mán és Mokkaczukka félék képeznek benne egy-egy chevrutát.
-
14. mokkaczuka
2008. 04. 11. 9:03Én is szeretlek! :-) De sajnos a gehinom, az ott van, ahol te vagy. Magaddal hordod.
-
15. nagylevin
2008. 04. 11. 9:57És ez a poén benne van a Mokkaczuka-féle top 10-ben, úgyhogy bcsüljük meg. Én olvasom a humorját neki rendszeresen a szombat fóumán, a "vagy te"-szerű vsszavágás télleg olyan váratlanul kreatív, hogy egészen meg is lepett vele. Helyes hát az a paedagógiai alapelv, hogy senkit sem szabad "beskatulyázni".
-
16. mokkaczuka
2008. 04. 13. 18:34Levinkém, primkó színvonalatokra csak komoly nehézségek árán lehet frappánsan reagálni. Ahhoz vitapartner kell, nem pedig a saját elvei börtönében vergődő szánalmas senkik. Nektek ez jár, és nem több. Vegyétek és vigyétek. A pechetek az, hogy a pofám kb. tízszer akkora, mint a tiétek együttvéve. Hívhatod segítségül akárhány haverodat, annyi esélyetek sincs, mint fingnak a forgószélben.
-
17. Charlie
2008. 04. 13. 22:15A szellem hangját hallották...
-
18. nagylevin
2008. 04. 13. 22:24Esélyetek? Ki ellen? Miben? Hívni a haverokat? Was? Miről beszélsz, Mokkaczuka? Ki ellen akarsz Te harcolni, te szerencsétlen ember? Azt kommentelsz, amit akarsz, legfeljebb kiröhöglek, de előtte még hívom a haverjaimat, mert társaságban jobb. Te mindig ilyen veszett komolyan veszed magad, műanyag katona?
-
19. nagylevin
2008. 04. 13. 22:57Mokkaczuka, tudom, hogy szellemi energiáid nem pazarolhatod méltatlanokra, ezért én elvégzem helyetted az egyeztetést, hogy Neked ne kelljen terhelni briliáns agyadat ilyen szarságokkal: "nem pedig a saját elvei börtönében vergődő szánalmas senkik" helyett "nem pedig a saját elveik börtönében vergődő szánalmas senkik". Beírásaid eléggé kiszámíthatóak, ha gondolod, akkor minden bejegyzés után rögtön odaírom, hogy Mokkaczuka üzeni: a katolikusok, a moszlimok és a homoszexuálisok mind undorítóak és gyűlöletesek, aki ezeket a gondolatokat teljes összetettségükben és szellemi pompájukban nem képes felfogni, az korlátolt liberális szellemi nyomorék és Mokkaczuka fél kézzel leugatja helyből és nekifutásból, úgyhogy jó lesz vigyázni, ez nyelvhelyesség tekintetében nagyjából rendben lesz és neked sem kell ránk pazarolnod értékes, nagyra hivatott gondolataid és mindenki így is nagyon meg lesz ijedve és tisztelni fog Téged szókimondó bátorságodért. Ha akarod, ezt is mindig rögzítjük kommentben rögtön utána. Mit szólsz?
Gyuri -
20. Molnargoreny
2008. 04. 14. 12:55molnargoreny.blog.hu/2008/04/11/tuntetes_5
Nekem ez a véleményem. Még ha meglepő is esetleg. -
21. Molnargoreny
2008. 04. 14. 12:57A Bombagyáron is olvasható volt - egy ideig, mert törölték.
Ha a JP és a Bombagyár is töröl, akkor lehet, hogy mégis független vagyok? -
22. Charlie
2008. 04. 14. 14:23Kedves MG!
A JP-n reflektáltak is rá.
-
23. Molnargoreny
2008. 04. 14. 15:37Nem olvastam, Charlie, csak hozzávetőleg futottam át a JP-t, nagyon kevés az időm mostanában. Ma éjjel dolgozom, aztán meg csomagolok és megyek a börtönbe - tanúként idézett meg az ügyész a Fekete Pákó-ügyben, de mivel a Gergényi elleni feljelentések jogi nonszensz félredobása miatti feljelentés kezébe nyomásával fogok nyitni, kevés az esély arra, hogy őrizetbevétel nélkül megússzam a tanúskodást.
Emberek szemének kilövetése ugyanis szerintem nem maradhat bntetőjogi megtorlás nélkül, és a dolog a bíróságon kellett volna végződjön. Lehet, hogy felmentették volna Gergényit, de akkor is: bíróság elé való volt a dolog (a lejárt szavatosságú könnygázgránátokkal meg a szerencsétlen külföldi kapitányságon hülyére verésével és az azt követő hazugságözönnel együtt).
Én most bemutatom az igazi civil virtust: egyedül közlöm a hatalommal, hogy nem áll módjában bármit megtennie. Ha bokros antifasiszta teendőitek közben ráértek, esetleg a cellám elé eljöhetnétek egy kis tüntetésre, mondván, hogy az ügyész feljelentése legitim tett és nem képezheti őrizetbevétel okát...
-
24. Charlie
2008. 04. 14. 22:46Kedves MG!
nem vagyok kellőképpen tájékozott büntetőjogi kérdésekben. Nem értem, hogy miért járna hátrányos jogkövetkezménnyel egy följelentés. Ha nem megalapozható a gyanú, legföljebb ejtik. Igaz azt sem értem, hogy az egyik eljárásnak mi köze a másikhoz.
-
25. Molnargoreny
2008. 04. 15. 20:47Olvasd el, ha érdekel, Charlie, megírtam "Duplacsavar" címen.
Hozzá kellett volna tenned: miért jár hátrányos következményekkel "egy jogállamban". Ott nem volna szabad. Itt viszont elég súlyos anomáliák mutatkoznak - többek között súlyos kettősmércézések kormány melletti és kormányellenes ügyekben. Te például elhiszed, hogy a közgazdász veres János mellett üzlettársa, a kazánkovács úgy tud százmilliós adócsalást csinálni, hogy ő észre se veszi? Mert az ügyészség "elhitte", és meg se próbált vádat emelni.
Nem csak az zavar, ha kormányellenes személy ellen születik justizmord-ítélet. BÁRKIT védenék-tennék érte így a magam módján, ha bekerül a darálóba. Valahol épp azért, amit a JP-n írt régebben valaki: amikor elvitték a kommunistákat, nem tiltakoztam, mert nem vagyok az, és így tovább... Akár téged visznek, akár engem objektív ok nélkül, ugyanakkora baj.
Engem végül nem vittek - voltaképpen most elég ügyes voltam, hogy ezt szinte lehetetlenné tegyem, a közzététel ellehetetlenítette a hatósági bosszút.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az e-mailcímet kötelező megadni, de az oldalon nem jelenik meg. A bejegyzés elküldéséhez - spamszűrés céljából - az ellenőrző kódot is be kell gépelni a végén.
Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam-jellegének vizsgálatához használjuk fel.







